Budapest-Lisszabon: nyolc év – heti nyolc járat a TAP-pal

Heti nyolcra bõvíti járatai számát a TAP Portugal légitársaság a Budapest-Lisszabon útvonalon.

Az állami tulajdonban üzemelõ TAP Portugal nyolc éve közlekedik Budapestre és tavaly több, mint ötvenezer utast szállított a magyar és a portugál fõváros között.

Mostantól hetente immár nyolc járattal közlekedik Budapestre a TAP Portugal légitársaság, amely a Star Alliance légitársasági szövetség tagja. A 2012-es nyári menetrendi idõszakban szombaton naponta kétszer teszi meg az utat a magyar és a portugál fõváros között a jellegzetes festésû Airbus A 319-es vagy A 320-as – attól függõen, hogy hányan váltottak jegyet a járatra. A privatizáció elõtt álló portugál állami légitársaság a tavalyi évben összesen 9,8 millió utast szállított a világon, kizárólag az európai Airbus konzorcium által gyártott gépekbõl álló flottájával. A hosszú távú, tengerentúli járatokon az Airbus 340-esek és 330-asok közlekednek, míg az európai útvonalakon a 320-as gépcsalád tagjai repülnek.

A nyolcadik évfordulón érkezõ Airbus A 319-es három óra húsz perc alatt tette meg az utat Lisszabon és Budapest között, jelenleg ez a leghosszabb, Európán belüli útvonal a magyar fõváros repülõterérõl. A Budapestrõl induló utasok mintegy húsz százaléka továbbrepül Lisszabonból, kihasználva a TAP által kínált gazdag latin-amerikai és a dinamikusan növekvõ afrikai útvonalhálózatot. A fekete kontinensen nemcsak a portugál nyelvû Mozambikba és Angolába repülnek, hanem egy sor új célpontot is felvettek az elmúlt két évben a menetrendjükbe, így Dakarba, Accrába és Bissau Guineába is el lehet jutni a TAP Portugal gépein. Dél-Amerikában csak Brazíliában tíz városba repülnek, ezen felül Venezuelába is kínálnak járatokat, Észak-Amerikában pedig New Yorkba és Miamiba is közlekednek.

Szolnok Péter, a TAP Portugal légitársaság magyarországi kereskedelmi képviselõje az évfordulón kijelentette: „Az elmúlt öt évben majdnem megdupláztuk az utasaink számát Budapest és Lisszabon között. Ennek részben az az oka, hogy Portugália rendkívül gazdag turisztikai látnivalókban, a fantasztikus tengerparttól kezdve a portói borpincéken át egészen a régi fõváros, Guimaraes középkori városáig minden korosztálynak és pénztárcának kínál az ország élményeket. Másfelõl évek óta nagyon tudatosan dolgozunk a határon túli magyarok körében is, akik szívesen választják a budapesti légikikötõt kiindulási pontként utazásaikhoz.”

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hangsúlyozta: „Igazán nagyra értékeljük azt a hatalmas munkát, amit a TAP Portugal légitársaság az elmúlt években kifejtett a Budapest-Lisszabon járat sikere érdekében. Az átszálló utasok jelentõs aránya Budapesten és Lisszabonban is azt mutatja, hogy ennek a járatnak a fontossága messze átlépi az országhatárokat. Sok sikert kívánunk a portugál légitársaság heti nyolcadik járatának beindításához és biztosíthatjuk partnereinket arról, hogy a Budapest Airport munkatársai minden tõlük telhetõt megtesznek az TAP Portugal-utasok kényelme érdekében.”

Forrás: BUD.hu

Portugáliai utazásokhoz kattintson ide!

2012. április 23. hétfő
Hír megosztása:
Weboldalunk sütiket (cookie) használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez, továbbá azért, hogy weboldalunkon minél relevánsabb utazási ajánlatokat nyújtsunk Önnek. Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztatónk