Info: Az Északi-sark a legkülönlegesebb helyek egyike bolygónkon, hiszen itt nincs négy égtáj. Akármerre nézel, csak Dél van, a csillagok sohasem tűnnek el az égboltról, az Északi-félteke utazóinak iránytűje, a Sarkcsillag pedig mintha megmerevedett volna a láthatáron.
Leiras: Északi sark
1. nap: Beszállás az atomjégtörő hajóba - Irány az Északi sark
Beszállás a világ legerősebb, "50 év győzelem" nevű hajóra. Rövidesen elhagyjuk a kontinenst és felkészülünk a sarkvidéki kalandokra, irány az Északi-sark!
2. nap: Barents-tenger
Az expedíciós legénység részletes beszámolót tart a partraszállás sajátosságairól és az atomjégtörő illetve a helikopter biztonsági előírásairól. Miután már a legénység minden részletes tudnivalóba beavatott minket, úgy érezhetjük elérkezett a nap fénypontja, megmutatják a hajó szívét: az atommeghajtású motort. Lesz miről beszélgetnünk a kapitánnyal az esti welcome drink mellett.
3–5. nap: Hajózás az Északi-sark felé
Ezekben a napok az aktivitásról szólnak – még sok teendőnk van az Északi-sark eléréséig. Szakértők beszámolói által megismerkedhetünk a sarkkör történelmével és fantasztikus természeti világával. Egyik nap hajónk megáll a jégtáblák között, majd kint a fedélzeten tartunk ünnepséget Poseidón, a tenger istenének tiszteletére. Nehéz megfogalmazni, hogy mi az, ami jobban ámulatba ejt: a cél elérése vagy az utazás izgalmai a cél felé. 75 ezer lóerő segítségével töri szét maga előtt az atomjégtörő a több méter vastagságú jégtakarót, ez az, ami az utazásunk egyik legemlékezetesebb élményei közé fog tartozni. A kapitányi hídon készséggel elmesélik, hogyan működik az atomjégtörő irányítása. Amint az időjárási viszonyok engedik, kiszállunk a hatalmas jégtakarón vagy teszünk egy helikopter kirándulást az arktikus szigetvilágban. Képzeljék csak el, milyen különleges fotókat készíthetünk! Hajóutunk során a természet akár jegesmedvék társaságával is megajándékozhat bennünket, amint megjelennek, megállunk a hajóval, nehogy elszalasszuk az életre szóló élményt. A sarkvidék minden egyes részletét igyekszünk megismerni a rendelkezésre álló idő alatt.
6. nap: Északi-sark: a Világ tetején!
Az Északi-sark az a pont a Világon, ahol nincsenek égtájak, ahol az idő fogalma átértékelődik. A kapitány pontosan a 90. szélességi kör fölé kormányozza a hajót, ezzel megérkeztünk a földrajzi Északi-sarkra. Megáll a hajónk, kiszállunk a jégre, ezzel utazásunk kiteljesedéséhez érkeztünk. Valószínűleg már mindenki elképzelte, hogy mi az amit, feltétlenül meg tennie kell az Északi-sarkon. Itt az idő, az Önök órája, az egész világ tetején, problémák és minden egyéb földi halandóság felett. Mi hagyományosan ajánljuk minden kedves utasunknak felírni a saját kívánságait egy kis cetlire, amelyet beleteszünk egy olyan speciális fémből készült kapszulába, amelyből az atomjégtörő is készült. Ezt a kapszulát expedíciós vezetőnk beledobja az óceánba, rábízzuk óhajainkat az óceánra, ezáltal Istenre, a jövő nemzedékére, vagy éppen, ahogy mi gondoljuk. A nap legizgalmasabb eseményei az északi-sarki barbecue, illetve a legbátrabbak pedig csobbanhatnakaJeges-tengerben!
7–9.nap: Az orosz arktika szigetvilága
Félretéve, hogy utazásunk célját már teljesítettük, még sok érdekesség vár ránk. A megjelenő fehér sarki sirályok azt sugallják, hogy szárazföld felé közeledünk. Valószínűleg az errefelé járt régi felfedezőknek is hasonlóképpen mutatták a sirályok Ferenc József-föld közeledtét. Ferenc József-föld által megismerhetjük a sarkvidéki felfedezések történelmét. Megtekinthetjük a kiváló állapotban fennmaradt, Li Smith expedíciója által 1881-ben épített házikót a Bell szigeteken. Megláthatjuk Northbrook szigetén lévő egykori felfedezők táborainak maradványait, ahol 1896-ban Nansen és Jackson véletlenszerű történelmi találkozása megtörtént és elhangzott a vicces, történelembe íródott párbeszéd: - “You are Nansen, aren't you?" - “Yes, I am Nansen."
Geometriailag szabályok jéghelyek, Holdon található kráterekre emlékeztető alakzatok kísérik utunkat. A Ferenc József-föld kiváló alkalmat nyújt természetfotózásra is, sziklaszirtek között röpködő madarak ezreit, vagy akár partokon lustálkodó fókákat csodálhatunk.
10 – 11.nap: Barents-tenger
Az atomjégtörő hajónk Murmanszk felé veszi az irányt. Egyik nap a kapitány meghív minket vacsorára a lakosztályába. Az egész világon maximum 10 atomjégtörő hajóskapitány létezik, akik közül mindenki tudna mit mesélni az utasoknak. A hajó bárja az utazás utolsó napjaiban általában tele van, egymásnak tartanak élménybeszámolókat, fényképeket mutogatnak, kérdéseket tesznek fel a szakértőknek. Egyik nap fotó bemutatóra hívjuk Önöket, hogy utazásunk legszebb pillanatait újra megnézhessük.
12. nap: Murmanszk, megérkezés, kiszállás az atomjégtörő hajóból
Sajnos egyszer minden véget ér. Reggeli után partraszállás Murmanszkban, búcsú az "50 év győzelem" atomjégtörő hajótól. Mielőtt azonban visszatérnénk a mindennapi életbe, gondoljunk még egyszer az Északi-sarkra, majd nézzük a hétköznapi dolgokat új szemmel.
A programleírás tájékoztató jellegű, ugyanis sok tényező befolyásolhatja az utazás menetrendjét (pl. időjárás, jégviszonyok). A programot szervező iroda a változtatás, és módosítás jogát fenntartja.
Az ár tartalmazza:
két éjszaka szállás Helsinkiben, reggelivel (a program előtt és a program végén 1-1 éj) transzfer a helsinki szállodából a repülőtérre, és vissza charter repülőjegy Helsinki és Murmanszk között transzfer Murmanszkban a repülőtér és a hajó között elhelyezés a hajón teljes ellátással (reggeli, ebéd, vacsora) előadásokon való részvétel programok a leírtak szerint expedíciós parka kabát a hajózás időtartamára vízálló bakancs dvd fotókkal az utazásról kávé, tea és kakaó bármikor a nap folyamán 2013. június 19. és 30. esetében: bor, sör, likőr és üdítőitalok az árban
Az ár nem tartalmazza:
repülőjegy Budapest - Helsinki - Budapest útvonalon (47 900 Ft-tól, illetékkel együtt) fakultatív helikopteres programok fakultatív hőlégballonos kirándulás (2013. június 19., 30.) az orosz vízum díja a betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás a hajón kívüli utazásra borravalók
2013. június 19. és 30. - angol nyelvű csoport 2013. július 14. és 25. - angol és német nyelvű csoport
Fizetési és lemondási feltételek A programra útlemondási biztosítás nem köthető!A részvételi díj 20%-a az előleg, 120 nappal az indulás előtt a teljes részvételi díj fizetendő. Kötbér:Több mint 180 nappal az indulás előtt 1.000 USD/fő179 - 120 napon belül: 20% (vagyis a foglaló teljes értéke)120 napon belül: 100%
Oroszországba való belépés vízumköteles. A vízumügyintézést irodánk végzi el. A vízumhoz szükséges: a hazautazás dátumához képest minimum 6 hónapig érvényes útlevél, 1 db színes igazolványkép, illetve Oroszországra is érvényes betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. Ügyintézési idő: 1,5 hét.A vízumoztatásról bővebben utazása lefoglalásakor tájékoztatjuk.
A Télen-Nyáron.hu utazási iroda Magyarország legnagyobb utazási adatbázisával várja látogatóit, több mint 10.000 utazás között válogathatnak a nap 24 órájában. Amennyiben nincs pontos elképzelése, hogy Oroszország mely régiójába utazna lépjen kapcsolatba kollégáinkkal ajánlatkérés, vagy új szolgáltatásunkkal a chat segítségével. Utazásszervező partnereink legfrissebb Oroszország last minute ajánlataival a lehető legolcsóbban juthat el Oroszország legszebb tájaira.
Hivatalos fizetőeszkör a Rubel. Javasoljuk dollár vagy euro bevitelét Oroszországba. A nagyobb orosz városokban egymást követik a bankok és a pénzváltók, sok közülük éjjel-nappal nyitva tart. Fizetni legtöbb esetben nemzetközileg elismert bankkártyával is lehet a városközponti boltokban, éttermekben.
Időeltolódás
11 időzónára van Oroszország felosztva, a legfontosabbak: Moszkva és Szentpétervár: + 2 óra, Novoszibirszk: + 6 óra, Irkutszk: +7 óra, Vlagyivosztok: + 9 óra
Külképviseletek
Magyarország Nagykövetsége Moszkvában ul. Moszfilmovszkaja 62. Tel.: +7 (495) 796 9370 email@huembmow.macomnet.ru
Magyarország Nagykövetségének Konzuli Hivatala ul. Moszfilmovszkaja 62. Tel.: +7 (495) 796 9377 consular@huembmow.macomnet.ru
Oroszország északon végignyúlik az Eurázsiai kontinens legnagyobb részén, ezenkívül sarki területet is tartozik hozzá. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt kis népsűrűséggel, viszonylag kis gazdasági szereppel rendelkezik, de nagy méretei miatt hihetetlen éghajlati változékonysággal rendelkezik. Területének nagy részét óriási síkságok borítják, az északi síkságot Szibériának nevezik. Délen hatalmas pusztaságok, északon sűrű erdők, még északabbra tundra a jellemző látkép. Délről a Kaukázus hegység határolja (itt található az Elbrusz, Oroszország legmagasabb pontja (5633 m), keleten az Altaj-hegység és Kamcsatka. Közepén észak-déli irányban húzódik az Ural-hegység, amely elválaszja Európát Ázsiától.
Oroszországnak hatalmas 37.000 kilométeres partvonala van a Jeges-tengerrel és a Csendes-óceánnal. Kisebb szigetei vannak a Balti-, Fekete- és a Kaszpi-tengeren. Néhány vízterület, mellyel határos, valójában nem külön tenger, de saját neve van: Barents-tenger, Fehér-tenger, Kara-tenger, Laptyev-tenger és a Kelet-szibériai-tenger, ezek Jeges-tengerhez tartoznak. A Bering-tenger, Ohotszki-tenger és a Japán-tenger pedig a Csendes-óceánhoz tartozik.
Legnagyobb orosz szigetek: Novaja Zemlja (Új-Föld), Ferenc József-föld, Új-Szibériai-szigetek, Vrangel-sziget, a Kuril-szigetek és Szahalin. Legfontosabb tavai : Bajkál-tó, Ladoga-tó, Onyega-tó.
Oroszország határai
A következő országokkal határos szárazföldön: Azerbajdzsán, Észak-Korea, Észtország, Finnország, Fehéroroszország, Grúzia, Kazahsztán, Kína, Lettország, Mongólia, Norvégia, Ukrajna. Kiterjedés: Oroszország legtávolabbi pontjai 8.000 km-re vannak egymástól(a föld felszínén mérve). Ezek a pontok: a Lengyelországgal közös határ(60km) földnyelv, amely elválasztja a Gdanski-öblöt a Visztulától; és a legmesszebbi délkeleti Kuril-szigetek, néhány kilométerre a Japán Hokkaido szigettől. Oroszországban 11 időzóna is használatban van.
Különleges pontok
Legészakibb pontja: Fligeli-fok, Rudolf-sziget, Ferenc József-föld, Nenetsia (81°52"N). Legdélibb pontja: Bazardüzü Dag, Dagesztán. Legnyugatibb pontja: Narmel"n, Visztula-földnyelv, Kalinyingrádi Terület (19°38"E). Legkeletibb pontja: Diomida-szigetek, Bering-szoros. Legmagasabb pontja: Elbrusz, Kaukázus (5633m)
Nem találta ajánlataink között álmai útját? Kérjen egyedi ajánlatot! Ehhez csupán néhány adatra van szükségünk, hogy kollégáink elkészítsék a kívánságainak leginkább megfelelő ajánlatokat.